amerikai egyesült államok

2018. július 12. 16:22 | Portfolio

Kiderült, hogyan hangzott Trump mai NATO-ultimátuma és mi történt utána

Ha jövő januárra nem érik el a tagállamok a saját GDP-jük 2%-át a védelmi kiadások terén, akkor "a magunk útját fogjuk járni" - hangzott az ultimátumszerű kijelentés ma délelőtt a NATO-csúcson Donald Trump amerikai elnöktől egy résztvevő szerint a Reuters összefoglalója alapján.

2018. július 12. 14:53 | Portfolio

Több mint hatéves csúcson az amerikai infláció

Júniusban éves alapon 2,9%-kal emelkedtek a fogyasztói árak az Egyesült Államokban, ami több mint hatéves csúcsot jelent. A maginflációs index értéke eközben 2,2%-ról 2,3%-ra emelkedett.

2018. július 12. 11:46 | MTI

Orbán: támogatjuk Trump követelését a katonai kiadások emelésére

Magyarország támogatja az amerikai elnöknek azt az igényét, hogy a mostaninál ésszerűbb, tehát magasabb összeggel támogassák a hadseregeket és a biztonságot az európai országok - többek között ezt jelentette ki a NATO-csúcstalálkozó mai második napján Orbán Viktor kormányfő az M1 aktuális csatornának. Szerinte az egy évvel ezelőttihez képest már nagyobb az egység a NATO-tagállamok között, kezdenek összecsiszolódni az országok.

2018. július 11. 18:20 | Portfolio

Trumpnak sikerült sokkolnia szövetségeseit - Nagyon erős javaslattal állt elő

Donald Trump amerikai elnök azért kezdett el lobbizni a ma kezdődött brüsszeli NATO-csúcson, hogy a védelmi szövetség tagjai GDP-jük 2%-a helyett 4%-ra növeljék védelmi kiadásaikat. A drasztikus büdzsénövelésre tett javaslatot a Fehér Ház egyik tisztviselője is megerősítette.

2018. július 11. 10:48 | MTI, Portfolio

Trump: Németország Oroszország foglya

Meglehetősen kemény és az amerikai elnökválasztásba való feltételezett orosz beavatkozás miatt az ő szájából igencsak furcsa kritikát mondott Németországra ma a NATO-csúcs reggelije közben Donald Trump amerikai elnök. Úgy fogalmazott ugyanis, hogy Németország a "foglya" Oroszországnak, illetve egy másik megfogalmazásában azt, hogy "teljes mértékben Oroszország irányítja", mivel 60-70%-ban az orosz importból fedezi Németország az olaj- és gázszükségletét.

2018. július 06. 08:51 | Portfolio

Kína beváltotta fenyegetését, azonnal visszatámadt az amerikai vámokra

A 34 milliárd dollárnyi kínai terméket érintő amerikai vámok mai életbe lépésére szinte azonnal reagált a kínai vezetés: a szemet szemért elv értelmében 34 milliárd dollárnyi amerikai termékre vetett ki vámot mától. Kína ezzel beváltotta korábbi fenyegetését, miszerint nem fogja büntetlenül hagyni Washington protekcionista kereskedelempolitikáját.

2018. július 05. 11:02 | Portfolio

Magyarország lehet Trump háborújának egyik legnagyobb áldozata

A nagymértékű járműipari exportja miatt Magyarország a világon a negyedik leginkább integrált gazdaság a globális értékláncokba, és ezért különösen sérülékeny a globális kereskedelmi háború durvulása esetén - mutat rá friss infografikájában a Reuters. Éppen ezért is különösen fontos az a hír, ami tegnap este jött Berlinből és ami a német autógyártók, illetve a részvénypiacok és az euró mellett a forint reggeli ugrásában is szerepet játszhatott.

2018. július 04. 10:20 | MTI

Megtorlásként vámot vet ki amerikai termékekre Kína

Kína július 6-tól 34 milliárd dollár értékű amerikai importtermékre vet ki vámot, válaszul a kínai termékeket sújtó amerikai döntésre - mondta el egy név nélkül nyilatkozó kínai forrás a Reuters hírügynökségnek szerdán.

2018. július 02. 22:16 | Portfolio

A legnagyobb amerikai lobbiszövetség is Trump gáncsolásába kezd, mégis emelkedtek az indexek

Miután a shanghai tőzsdeindex kétéves mélypontra bukott hajnalban az amerikai-kínai kereskedelmi háború további mélyülésével kapcsolatos félelmek miatt, az európai indexek pedig a német kormányválság miatt is gyengélkedtek ma, az amerikai tőzsdeindexek sem tudták kivonni magukat a negatív hangulat alól. Ebben neves kutatóintézeti számítások is szerepet játszanak, amelyek már világszerte komoly gazdasági károkat vázolnak Donald Trump amerikai elnök kereskedelmi háborúja miatt és közben az eurózóna feldolgozóipari beszerzési menedzser indexe máris másfél éves mélypontra esett. Közben ma az is kiderült, hogy a legnagyobb amerikai lobbiszervezet - amely egyébként a republikánusokat támogatja - is harcba szállt Trump kereskedelmi lépései ellen. Mindezek ellenére nap végére mindhárom vezető amerikai index pluszba tudott lendülni.

2018. július 02. 19:27 | MTI

Nyugi, még nem lép még ki az Egyesült Államok WTO-ból

Wilbur Ross amerikai kereskedelmi miniszter szerint még korai az Egyesült Államok Kereskedelmi Világszervezetből (WTO) történő kilépéséről beszélni - mondta el a CNBC üzleti hírtelevízió hétfő reggeli adásában. Azt, hogy az amerikai elnök kereskedelmi fronton vívott csatározásai milyen világgazdasági következményekkel járhatnak, ebben a külön cikkben foglalták össze londoni bankházak friss anyagai alapján:

2018. július 02. 19:17 | MTI

Elég keményen megérzi a világ Trump kereskedelmi háborúját

Londoni pénzügyi elemzők szerint most már fennáll a globális kereskedelmi konfliktus olyan súlyos mértékű eszkalációjának kockázata, amely az egész világgazdaság növekedési ütemének komoly, kétévi távlatban akár 0,4 százalékpontos lassulását is okozhatja.

2018. július 02. 10:44 | Portfolio

Totális kereskedelmi háború fenyeget - Kemény megtorlást lengetett be Brüsszel

Amennyiben Donald Trump úgy dönt, hogy beváltja fenyegetését, és vámot vet ki az európai autóimportra, akkor lépésére összehangolt nemzetközi válaszcsapással reagálhatnak a nagyhatalmak - figyelmeztette az Európai Bizottság az USA Kereskedelmi Minisztériumát egy pénteken elküldött dokumentumban. A Financial Times által megtekintett dokumentum 300 milliárd dollárnyi amerikai exportot érintő megtorlásról ír, ami az ország teljes kivitelének mintegy 20 százalékát érintené. Félő, hogy egy ilyen esetben szintet lépne a jelenlegi kereskedelmi háborús konfliktus, visszafordíthatatlan láncreakciót előidézve ezzel.

2018. június 27. 22:10 | Portfolio

Hiába Trump puhulása: esett ma Amerika, ugrott az olaj

Bár a részvénypiaci kereskedés kezdetén még szép emelkedést mutattak a vezető amerikai indexek a pénzügyminiszter két fontos jelzése miatt, napközben egyre nagyobb mínuszba süllyedtek. Aztán zárásra sem jött a szépítés, 0,7-1,5%-os esés lett a vége. Főként a technológiai és a pénzügyi cégek árfolyama esett. Közben az olaj árfolyama mind Európában, mint Amerikában ugrott és a dollár is határozott emelkedést produkált az euróval szemben.

2018. június 27. 18:36 | MTI

Szijjártó: csak akkor leszünk biztonságban, ha Amerika is beruház a régió energiaszektorában

Közép-Európában az energiaellátás kérdése biztonsági kérdés, ezért itt az ideje véget vetni a kettős beszédnek és világossá tenni, hogy Közép-Európa energiaellátásának biztonságában csak akkor lesz előrelépés, ha a szükséges infrastrukturális fejlesztések amerikai vagy európai uniós finanszírozással megvalósulnak - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán telefonon az MTI-nek.

2018. június 27. 17:53 | MTI

A szomszédunkban lehet két hét múlva a nagy Trump-Putyin találkozó

Megállapodás született az orosz-amerikai csúcstalálkozóról Vlagyimir Putyin orosz elnök és John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó megbeszélésén - jelentette be újságíróknak szerdán Moszkvában Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója.

2018. június 20. 19:23 | MTI

Trump jól kiszúrt az amerikaiakkal

Londoni pénzügyi elemzők szerint az amerikai gazdaságra és a fogyasztókra is visszaüthetnek a kínai termékekre már bejelentett, de főleg a kilátásba helyezett még további importvámok, tekintettel arra, hogy az amerikai piacra irányuló kínai export zöme fogyasztási cikk.

Részletes keresés